Hernádi Zsolt a Rónia Egonnal folytatott beszélgetésében azt mondta, szerinte Horvátország felől lehet Magyarországot ellátni. Csehországot és Szlovákiát azonban nem. Hozzátette, egy beszállítói útvonal fog maradna, ha a Barátság-kőolajvezeték befejezi a működését.
Az Index tudósítása szerint Hernádi azt is elmondta: az volt a korábbi ígéret, hogy az orosz olajról való átállás költségeit a vállalat számára megtérítik. Felidézte, hogy az orosz kőolaj egy olyan szabvány, amit elő lehet állítani és a tengeren is meg lehet venni csak jóval drágábban. Az alapvető kérdés azonban inkább az, hogy miért kell az orosz olajat magunk mögött hagyni.
Kapcsolódó
Hernádi leszögezte, hamarabb lenne üzemanyaghiány, ha visszavezetnék az árstopot. Hozzátette, ugyan valóban 90 napi tartalék áll rendelkezésre, mégsem hiszi, hogy az ukrán szankció miatt üzemanyaghiány lenne.
Leszögezte, addig nem kell félni ellátási hiánytól, amíg a Mol meg nem szólal.
Mintha már nem is az EU tagja lenne Magyarország, lekapcsolhatjuk Ukrajnában az áramot
Kijev egy olyan energiafegyvert vetett be, amely egyelőre inkább fáj Szlovákiának és Magyarországnak, mint az agresszor oroszoknak. Térségünk kormányainak a helyzete behatárolt, de a brüsszeli segítség elmaradása miatt válaszlépéseket fontolgatnak. Szakértővel néztük át a helyzetet.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter