Kezdődik a balatoni vízszint 120 centiméterre emelését célzó projekt előkészítése. A Sió Zsilip 2016 konzorciummal már aláírta a kivitelezői szerződést az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A VIZITERV Consult Kft., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az SBS-KOMIR Kft. végzik el azokat az előkészítési, tervezési, engedélyezési feladatokat, amelyek a Balaton vízszintjének szabályozását célzó projekt előkészítéséhez szükségesek - írja a sonline.hu-ra hivatkozva az Inforádió.
A tavat kormányzó Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság feladata lesz a vízszint magasabban tartása, amit úgy lehet elérni, hogy 60 millió köbméterrel több vizet tároznak a mederben. Ezt a különböző vízszintekhez tartozó part- és mederszabályozással, a vízelvezetés megoldásával és a vízgyűjtőn történő egyéb beavatkozások együttes értékelésével kell elvégezni - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
Kapcsolódó
A tóparti települések örülnek, de...
A tóparti települések vezetői örvendetesnek tartják a vízszint emelését, azonban úgy vélik: ez bizonyos aggályokat is felvet. A Balaton délnyugati medencéjében kifejezetten gondot okoz a magas vízállás, hiszen az alacsonyabban fekvő területeket könnyen elönti a Magyar Tenger.
Lombár Gábor, balatonfenyvesi polgármester szerint a vízminőség és a turizmus szempontjából fontos, hogy elegendő víz legyen a Balatonban, de ahhoz ragaszkodik, hogy a legmélyebben fekvő parti településeken a szükséges partvonal rendezéseket és műtárgyak megépítését, elkészítését támogassa a kormány. Balatonfenyves első embere azt is elmondta: ez akkora teher, amelyet a tóparti önkormányzatok képtelenek vállalni.
Állami segítség kell
Hasonló véleményen van Mészáros Miklós, balatonboglári polgármester is, aki hangsúlyozta, hogy a védművek a 100 centis vízállásra készültek. Az eddigi vízszintemelés is örvendetes volt, azonban a magasabb állás miatt nyáron a víz, télen a jég is rombolják a partvédő műtárgyakat. Balatonbogláron már az is gondot jelent, ha erős széllel csapadék érkezik.
Az állami segítséget tehát elengedhetetlennek tartja a polgármester, hiszen úgy véli: már most látszik, hogy el kell végezni a védművek felkészítését a magasabb vízállásra.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat