Az árrésszabályozás a legfrissebb adatok szerint az infláció elleni küzdelem hatékony eszköze – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Harcosok órája című online műsorban. Gulyás Gergely szerint az árrésszabályozás több mint egy százalékkal csökkenti az inflációt. Mint mondta, lényegesen több érvet lát a szabályozás fenntartása, mint a kivezetése mellett, de a kormány a jövő héten dönt a kérdésben. 

Kijöttek a friss adatok: ismét megugrott az infláció

A fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak az árak.

Az Otthon Start programról Gulyás Gergely elmondta, a négyzetméterárakra és az ingatlan árára vonatkozó határérték miatt komoly áremelkedéssel nem számolhat az ingatlanpiac, az intézkedésnek inkább árcsökkentő hatása lesz, a 3 százalékos hitel viszont a magyar költségvetésnek inkább hoz az első években, mert jelentős gazdaságélénkítő hatása van.

Tízezer új lakás építése 1 százalékos gazdasági növekedést jelent

– mondta Gulyás Gergely, aki szerint a fiatalok lehetőségei ma összehasonlíthatatlanul jobbak Magyarországon, mint 20 vagy 40 évvel ezelőtt.

A Z generáció világot akar látni: eszük ágában sincs lakástörlesztőt fizetni 25 évig

A röghöz kötöttség Magyarországon történelmi jelentőségű kifejezés. A Magyar Nemzeti Bank Lakáspiaci jelentések rendszeresen publikál adatokat a lakáspiacról, köztük az első lakást vásárlók arányáról is. A 2024-es jelentés szerint az első lakást vásárlók aránya kb. 30–35 százalék a teljes piacon belül, ami jelentős csökkenés az elmúlt 10 évben. A Központi Statisztikai Hivatal éves adatai szerint az első vásárlások kb. 40 százalékát 35 év alattiak adják, de a 18–25 évesek aránya ennél jóval kisebb (10–12 százalék).

A családi adókedvezmény duplázása Gulyás Gergely szerint nem kampányfogás, mert már 2024 nyarán őszén döntött erről a kormány. Kitért arra is, hogy Magyarország az egyik olyan ország, ahonnan a lehető legkisebb arányban mennek el, dolgoznak vagy élnek külföldön.

Magába roskadhat a nyugdíjrendszer, csak minden negyedik családban nevelnek gyermeket

Magyarországon is a jelentős bevándorlás révén lassult a lakosságszám apadása. 60 év múlva már globális léptékben is beköszönthet a népességcsökkenés trendje. Ráadásul a munkaképes korúak száma komoly lemorzsolódást mutat, nem pusztán uniós viszonylatban.