Az EU támogatásával készített felmérés szerint a konjunktúraindex februárban mínusz 17,6 ponton állt, kissé romlott a januári mínusz 16,3 ponthoz képest.
A konjunktúraindex a tavaly áprilisi zuhanásának februárra alig több mint a felét dolgozta le; ezen belül az üzleti bizalmi index mintegy 60 százalékát, a fogyasztói pedig csak 40 százalékát.
Az üzleti szférában februárban az ipari és kereskedelmi cégek várakozásai rosszabbak, az építőipari, és főleg a szolgáltató vállalkozásoké kissé kedvezőbbek lettek. A szolgáltatói bizalmi index februárban immár harmadik hónapja emelkedett, és visszatért tavaly nyárvégi szintjére.
A kereskedelmi bizalmi index a januári enyhe emelkedést követően a gazdaságkutató mérése alapján februárban ennél nagyobb mértékben csökkent.
Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága februárban összességében nem változott, a létszám bővítését tervezők minimálisan többen vannak a csökkentésre számítóknál - jelezte a GKI. Az emberek munkanélküliségtől való, hónapok óta erősödő félelme februárban kissé csökkent, de továbbra is emiatt aggódik a leginkább a lakosság.
Az áremelési törekvés a GKI szerint az építőipar kivételével - ahol a januári markáns erősödést februárban változatlanság követte - minden ágazatban erősödött, miként a fogyasztók inflációs várakozása is.
A vállalatok körében a magyar gazdaság jövőjének megítélése immár harmadik hónapja egyre kedvezőbb - mutatott rá a gazdaságkutató jelezve, hogy a lakosság véleménye e tekintetben második hónapja javul.
A GKI fogyasztói bizalmi index februárban a januári javulást követően, kisebb mértékben, de romlott, értéke mínusz 33,8 pontról mínusz 34,9 pontra csökkent.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben