A Sziget alapítója nem így tervezte ugyan, mégis úgy alakult, hogy be kell szállnia a Sziget Fesztivál megmentésébe. Gerendai Károly az Indexnek adott interjújában azt mondta, még ő is most próbálja magát újra beleásni, annyira új számára is a helyzet.
A lapnak hangsúlyozta, nyolc évvel ezelőtt épp azért szállt ki, mert azt érezte, nem ért hozzá eléggé és nem ismeri eléggé a mai fiatalok ízélését és gondolkodását. Elmondta azt is, alapvetően a meglévő csapatra támaszkodik, de további segítségre is szüksége van az ötletelésben, sokan meg is keresték őt ezzel kapcsolatban a hír hallatára.
Az alapító kitért arra, hogy még ő maga is csak keresi a válaszokat egy lehetséges jövőképpel kapcsolatban, azonban nagyon rövid időn belül döntéseket kell hozni, hiszen ha nem kezdik el lekötni a fellépőket és árusítani jegyeket, akkor hiába a szándék, kicsúsznak az időből és nem tudják folytatni.
Gerendai kiemelte, jelenleg két nagy feladat áll előttük: egyrészt a jelenlegi biztos finanszírozás előteremtése, másfelől pedig megtalálni a megoldását annak, hogy ne kelljen hosszú távon finanszírozni.
Ezzel együtt az ötletelés mellett már arról is tárgyal az idő szűkében, hogy kik osztoznak vele a kockázatvállalásban, ha átveszi a céget. Leszögezte, alapvetően magyar befektetői körről van szó, de ezekről még korai beszélni.
Gerendai Károly úgy érzi, a fesztivál az édes gyermeke, ezért mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy megmentse. Miután pedig meglátása szerint ez a főváros és az ország érdeke is, – hiszen adóbevételekről, idegenforgalmi adóról, turizmusról és sok mindenről van szó – mindenki részéről pozitív hozzáállásra számít. Ugyanakkor minderre komoly szakmai kihívásként tekint, ami még őt is inspirálja, hogy meg tudják-e találni a választ.
A fiatalokat sem érdeklik a fesztiválok, ez teszi tönkre őket
A Sziget Fesztivál válsága ugyan csak most, az amerikai befektetők kivonulásával vált világossá, valójában már évek óta gyűltek a viharfelhők a rendezvény körül. A VOLT Fesztivál és a Balaton Sound elkaszálása már intő jele lehetett annak, hogy nagy a baj. És nem csak a Sziget Zrt. háza táján, hanem az egész fesztiváliparban.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége