Fontos árat módosított a kormány a Magyar Közlöny 139. számában. Meghatározták az egyetemes szolgáltató által az I. árkategória esetében alkalmazandó díjakat. Ez október 1-jétől egységesen 2,256 forint/MJ. Egy 2016-os rendeletet módosítottak ezzel, abban 2,264 forint/MJ szerepelt – számolt be róla az Infostart.
Eddig a különböző gázszolgáltatóknál ez az ár más és más volt. Volt ahol a most egységesített (Budapesten is) 2,256 forint, de van olyan hely, ahol ez a szám 2,2364 forint (OPUS-TIGÁZ). A fogyasztók jelentős részénél éves szinten pár száz forintos csökkenést jelent majd az új, egységes ár, ha a rezsicsökkentett mennyiség felső határa közelében fogyasztanak (63 645 MJ, azaz legkevesebb 1729 köbméter).
Az említett OPUS-TIGÁZ körzetébe tartozóknál azonban már több ezer forintról van szó, hasonló feltételek esetén.
Kedden az MVM honlapján is megjelent ezzel kapcsolatban egy közlemény, amiben azt írják, hogy október 1-jétől a korábban elosztónként eltérő árakat az egész országra a legalacsonyabb árszinten egységesítették az egyetemes földgázszolgáltatásban.
Az egységesítéssel 2,5 millió ügyfél részére minimális mértékben csökkent a rezsicsökkentett áron igénybe vehető földgáz ára az átlagfogyasztás változatlan mértékéig (63 645 MJ/év, legalább 1729 köbméter/év)
– írja az MVM.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak