A forint nem sok támaszra számíthat a nemzetközi devizapiaci folyamatok alakulása irányából Kim Cramer Larsson, a Saxo Bank technikai elemzője szerint. Az elemző a vg.hu-nak adott interjújában arról is beszélt ennek kapcsán, hogy
rövid távon bőven benne lehet, hogy a forint áttöri a 400-as szintet az euróval szemben, az első ellenállás 408-410 környékén lehet majd. Ha viszont ez sem fogja meg a kurzust, akkor a következő állomás már 425 környékén lehet.
Larsson a 2022-es árfolyamcsúcs megdöntésében azonban már nem biztos, véleménye szerint a forint szempontjából a makroadatok alakulása is kifejezetten fontos lesz, illetve az MNB kamatpolitikájának szerepét sem lehet alábecsülni.
A magyar fizetőeszköz árfolyamának szempontjából kiemelten fontos dollár kapcsán arról beszélt, hogy a várható árfolyam-alakulásának előrejelzése kifejezetten nehéz jelenleg, mert „a piacokon állandóan változik a konszenzus arról, hogy mikor kezdi majd a Fed a vágást, egyáltalán hányszor csökkenti majd a kamatokat az idén, és milyen tempóban”.
A régióban tartósan itthon lesz a legmagasabb az alapkamat
A forint gyengülése akadályozta meg az MNB-t, hogy az előre beígért 100 bázisponttal csökkentse az alapkamatot. A következő hónapokban lehet egy százalékpontos vágás, de év végére a CIB elemzői szerint 5 százalék felett marad az alapkamat.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég