Mihály Sándor elmondta, a regiszterben a szerv- és szövetdonációval kapcsolatos egyéni tiltakozásokat tartják nyilván, ebben minden szerv- és szövetkivétel előtt kötelező ellenőrizni, hogy az elhunyt szerepel-e a tiltakozók között. Írásos tiltakozó nyilatkozat hiányában az elhunyt beleegyezését kell vélelmezni - tette hozzá.
A regiszter február elsején elindult, az adatok átadása és importálása az új rendszerbe megtörtént, és minden papíralapú dokumentum is átkerült az OVSZ-hez. A korábbi helyre küldött postai küldeményeket és telefonhívásokat átirányították, és minden érintettet tájékoztattak a változásról - mondta. Kiemelte, hogy az új rendszernek köszönhetően javult a minőség, a biztonság, könnyebb a nyomon követés, a visszakeresés, és csökkent az intenzív osztályok adminisztratív terhe.
Kapcsolódó
A jogszabály módosítása biztosítja, hogy magyar állampolgár külföldön bekövetkező halála esetén is legyen lehetőség a tiltakozó regiszter lekérdezésére - hangsúlyozta. Mihály Sándor felidézte, a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az OVSZ tavaly márciusban nyújtotta be a jogszabály módosítását célzó javaslatot, a módosító rendelkezés pedig decemberben jelent meg a Magyar Közlönyben.
A felkészülési időszakban új szoftvert fejlesztettek, és a tiltakozás lekérdezését a potenciális donor jelentéséhez kapcsolták, tehát a lekérdezés az adatok alapján automatikusan történik - tette hozzá az igazgató.
Legolvasottabb

Rabszolgamunka az osztrák földeken: nagy árat fizethet, aki a szomszédban keresi a szerencséjét

Fokozódik a rettegés, az illegális bevándorlók már boltba se mernek menni

Lassan elfelejtenek minket: a magyar vendéglátóhelyekről kidobták a gulyást meg a pörköltet

Újabb hétvégi rémálom a Balatonnál: szinte minden megtörtént, ami rosszul sülhet el

Emberi hibára gyanakszik egy veterán pilóta az Air India új katasztrófaelméletében

Elesett az M7-es

Ennyi pénzt költenek atomfegyverekre: jön a legrosszabb?

Halálosan mérgező halak riogatják a turistákat az Adrián

Ön tudja, mennyibe kerül most a Balaton déli partján egy impozáns ingatlan?
