A 2000-es évekhez képest mára megállt a túlsúlyosak, illetve elhízottak számának növekedése, ám egyre többen tartoznak a vészesen elhízottak kategóriájába. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai alapján Európa legelhízottabb nemzete a magyar - idézi a Magyar Hírlap MTI lapszemléjét a 24.hu.
Halmy Eszter, a Magyar Elhízástudományi Társaság ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy manapság a kontinensen napi ötszáz kalóriával többet fogyasztanak az emberek, mint negyven éve, és több mint öt óra ülőmunkát végeznek, ráadásul 42 százalékuk inaktív. Mindez már önmagában elég az elhízás kialakulásához.
Összességében a magyar lakosság több mint kétharmada túlsúlyos vagy elhízott. Az elmúlt nyolc évben a felnőttkori túlsúly és elhízás együttes aránya nem nőtt, ami nagy eredmény, riasztó ugyanakkor, hogy egyre több a vészesen elhízott ember.
Magyarországon körülbelül kétszázötvenezren annyira el vannak hízva, hogy nem láthatóak az utcákon: a lakásukba beszorulva élnek. Rajtuk a fogyókúra, a mozgás már nem segít, esetükben a gyomor méretének sebészeti úton történő csökkentése jöhet szóba.
Ilyen műtétből évente ötszázat végeznek, a beavatkozás azonban önköltséges, így milliós nagyságrendű összeget ró az érintettre.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok