A tárca szerint helytelen az orgánumok azon értelmezése, miszerint Magyarország uniós összevetésben az utolsó előtte helyen áll a minimálbérek tekintetében, mivel a valós képet az úgynevezett effektív minimálbér adja meg.
A közlemény szerint ez egy súlyozott átlaga a minimálbérnek és a garantált bérminimumnak, mivel Magyarországon, a tárca szerint Európában egyedülálló módon, a legkisebb keresetek összege kétlépcsős rendszerben működik, az uniós országokban nem létezik hasonló garantált bérminimum rendszer. Úgy fogalmaznak, hogy ezekre tekintettel az összehasonlítást a megfelelő módszertan alkalmazásával érdemes megtenni, így a minimálbér mellett a garantált bérminimumot is szükséges figyelembe venni, főként, hogy a tárca állítása szerint a garantált bérminimum több mint kétszer annyian részesülnek, mint a minimálbérben.
A Nemzetgazdasági Minisztérium ezek alapján leszögezte, hogy az effektív minimálbér összege mintegy 306 ezer forint, amivel az EU 482 ezer forintos átlagos minimálbéréhez viszonyítva Magyarország a 17. helyet éri el a tagországok között, megelőzve Csehországot, Szlovákiát, Romániát és Bulgáriát.
A napokban jelent az az uniós rangsor, amely alapján hivatalosan is megtörtént az, amit már a nyár elején valószínűsíteni lehetett: már Románia is megelőzte Magyarországot a fizetések tekintetében.
A Forbes szemléje szerint ugyanis az adatok alapján a nettó minimálbér Magyarországon 177 400 forint, míg a román 188 376 forint. Így az Európai Unión belül már csak Bulgáriában alacsonyabb a minimálbér.
Nem csak síelni járnak ki a magyarok Ausztriába
Hóból rengeteg van, azonban a munkaerőpiacról közel 22 ezer dolgozó hiányzik az osztrák síparadicsomokban. Kapkodnak az osztrák vendégházak az idénymunkások után, gyakorta már a nyelvtudás sem számít.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val