A magyarok téli éttermi fogyasztásáról végzett reprezentatív felmérést az Opinio piackutató cég és a Kert Bisztró zuglói étterem, a kutatás 18-59 éves korosztály fogyasztási szokásait vizsgálta – írja a turizmus.com.
A felmérésből kiderült, hogy a Budapesten élők 67 százaléka jut el telente legalább egyszer étterembe, országosan viszont csak 57 százalék ez az arány.
Havonta minden negyedik nő, a férfiaknak pedig 36 százaléka étkezik valamilyen vendéglátóipari helységben.
A megkérdezettek 75 százaléka a minőségi fogásokat tartja fontosnak egy éttermi alkalomban, a fogyasztók felének pedig a barátságos és igényes környezet számít, a vendégek 42 százaléka számára az udvarias kiszolgálás teszi emlékezetessé az étkezéseket, míg 40 százalék szerint a korábban sosem kóstolt ételek kipróbálása teszi feledhetetlenné az éttermi alkalmakat.
A vizsgálat szerint az éttermi vendégek negyede költ 5 ezer forintnál kevesebbet a fogyasztására, míg az étterembe járók majdnem fele 5-10 ezer forint közötti összeget szán a fogásokra. A vendégek 26 százaléka pedig ennél is többet költ az éttermekben.
A kutatásból kiderült, hogy elsősorban családi találkozók, randevúk és céges vacsorák helyszínéül szolgálnak a magyarországi vendéglátóhelyek.
Az Opinio és a Kert Bisztró kutatása rámutatott, hogy a téli időszakban a húsokat preferálják leginkább az étterembe járó magyar polgárok. Elsősorban a csirke, kacsa, marha és bárány fogásokat választják a leggyakrabban, ezt követik a vad, hal és a tészta ételek.
Az alkoholos italok közül leginkább vörösbort fogyasztanak az étterembe járók, ezt követi a forralt bor és a puncs, illetve a rövid italok fogyasztása.
(Gulyás Ábel)
A kedvezményes áfa vége rengeteg német éttermet taccsra vághat
Legalább kétezer étterem és kávézó jelenthet csődöt Németországban, ahol januártól csaknem háromszorosára ugrik a vendéglátás áfája. A pandémia idején tönkrement, mintegy ötezer üzlet vesztesége után újabb csődhullám közelít a szektorban.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban