„A jelenlegi fizetések nem biztosítják az oktatók és az adminisztratív munkakörben dolgozók megélhetését, nem teremtik meg a tudományos kutatás, illetve a színvonalas oktatási és azt támogató tevékenységek minimálisan szükséges előfeltételét sem, és egyre nehezebbé teszik az utánpótlás biztosítását” – közölték az Eduline-nak az „ELTE-sek az egyetemi oktatás jövőjéért” nevű csoport tagjai.
Mindezeken túl az egyetemi bértáblába sem az oktatók, sem az adminisztratív munkakörben dolgozók bérére vonatkozóan nincs beépítve semmiféle automatizmus, amely akár csak a hivatalos infláció követését lehetővé tenné.
Az aláírók elfogadhatatlannak tartják a jelenlegi bérezést, nemcsak az oktatókét, hanem az adminisztratív munkakörben dolgozókét is, és azt várják az egyetem vezetőitől és a fenntartótól, hogy haladéktalanul tegyenek konkrét lépéseket a súlyos helyzet megoldására.
Az adjunktusok lettek a nemzet napszámosai
Míg 10 éve egy adjunktus bértábla szerinti alapbére (bruttó 277.200 ezer Ft) a nemzetgazdasági átlagbér körül mozgott, mostanra annak 60 százaléka alá csökkent. A jelenlegi bértábla szerint az új minimálbérnél (bruttó 232 ezer forint) alacsonyabb a tanársegédi alapbér (ami bruttó 221 800 forint), míg az új garantált bérminimum (bruttó 296 ezer forint) még az egyetemi adjunktusi alapbérnél is magasabb.
Az elmúlt években az ezeket az összegeket kiegészítő, központilag előírt 15+15 százalékos béremelés csak »munkáltatói döntésen alapuló illetmény« formájában valósult meg, és az átlagos tanársegédi bér ezzel együtt is alatta marad az átlagkereset 60 százalékának
- olvasható az állásfoglalásban.
Ridegtartásban a felsőoktatás
Magyarország százalékosan is lényegesen kisebb részét (0,9 százalék) költi eleve alacsonyabb GDP-jének felsőoktatásra, mint a legtöbb fejlett ország; az arány alacsonyabb nem csak Ausztriáénál (1,7 százalék) vagy Németországénál (1,3 százalék), hanem Lengyelországénál (1,3 százalék), Csehországénál (1,2 százalék) és Szlovéniáénál (1,1 százalék) is.
A 2022 novemberében az ELTE vezetéséhez eljuttatott állásfoglalásra nem kaptak kézzelfogható, érdemi választ, ezért most ismét, immár a nyilvánosság előtt, az egyetem vezetéséhez és a fenntartóhoz fordultak.
Továbbra is elengedhetetlennek tartjuk az alapbérek rendezését. Ezt az alulfinanszírozottság miatt egyetemen belül, forrásátcsoportosítással lehetetlen megoldani, épp ezért a központi költségvetésből szükséges hozzá megemelt forrást biztosítani. A jelenlegi bérszínvonal olyan alacsony, hogy az alapbérek azonnali megháromszorozására lenne szükség.
Véleményük szerint csak az igazi alapbéremelés jelentene valódi megoldást, az ideiglenes, visszavonható pótlékok, kiegészítések nem. Csak így érhető el, hogy a tanársegédi alapbér 2008 után először ismét a garantált bérminimum duplája legyen. Szükségesnek tartják azt is, hogy az alapbéreknek a mindenkori garantált bérminimumhoz viszonyított aránya törvényben szerepeljen, emellett a közalkalmazotti bértáblák újratárgyalását is követelik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet