Csaknem 23 millió korsónyi alkoholmentes sört ittak meg itthon 2017-ben. Igaz,a mennyiség így sem éri el a hazai sörpiac 2 százalékát - közölte a Magyar Sörgyártők Szövetségének előzetes adatait a lap.
Schillinger Attila, a sörszövetség igazgatója arra számít, hogy folytatódik a termék felfutása. Ennek motorja szerinte az lehet, hogy a technológiai fejlődés révén az alkoholmentes söröknek már egyre inkább sörízük van.
A CNN Money alapján arról is írnak, hogy a piac globálisan is egyre inkább nő: már 2016-ban 5 százalékos növekedést jósolt e kategóriának az Euromonitor International, míg a teljes sörpiac kicsit zsugorodott.
A globális piac 43 százalékot nőtt 2011 és 2016 között, ma már négyszázféle alkoholmentes sör kapható.
Az idén az egész sörszektortól növekedést várnak: nyáron futball-világbajnokság lesz, amely alatt a drukkerek felhajtják a fogyasztást. De ehhez az is kell, hogy meleg legyen a nyár, mert egy hónapnyi foci még önmagában kevés a piacnak.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz