Tízből mindössze egy embernek van magán egészségbiztosítása Magyarországon, de a lakosság több mint egyharmada nyitott lenne egy ilyen jellegű szolgáltatásra. Egy szakorvosi és laborvizsgálatot tartalmazó alapcsomagért a magyarok 38 százaléka legalább havi 6 ezer forintot kifizetne, míg egy átfogóbb, kórházi ellátást is tartalmazó csomagért a válaszadók negyede (27 százalék) akár 10 ezer forint feletti összeget is elköltene havonta.
A magánbiztosítástól a megkérdezettek elsősorban azt várják el, hogy néhány napon belül kapjanak egészségügyi vizsgálati időpontot (57 százalék), és több helyszínen éjjel-nappal orvosi ügyelet (35 százalék) álljon a rendelkezésükre. A kedvező biztosítási díjak (34 százalék) iránti igény csak ezután következik.
„A magyar társadalom a magánegészségügyi szolgáltatások és biztosítások iránt fokozódó érdeklődést mutat. A növekvő kereslet miatt egyre több hazai és külföldi szereplő lép be a piacra, ami kiélezi a versenyt az ügyfelekért. Tartós sikereket a területen csak tudatosan átgondolt stratégiával lehet elérni, amihez érdemes tapasztalt külső szakértőt is bevonni a folyamatba” – emelte ki László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője.
A válaszadók úgy vélik, egy magán egészségbiztosítás elsősorban (24 százalék) arra szolgál, hogy fedezze a biztosított egészségügyi ellátásának költségeit, valamint a kapcsolódó szolgáltatásokat ingyenesen vehesse igénybe (21 százalék).
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?