Tavaly az egészségügyben a legnagyobb kihívás a szakdolgozók és nővérek elvándorlása volt, amit a remények szerint a következő 2-3 év folyamatos béremelése állíthat meg. Ennek részeként idén januárban 14, novembertől 20 százalékkal emelik az ápolónők, szakdolgozók bérét - mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, érti, hogy az emberek mindent, egyszerre és azonnal szeretnének, de nem lehet mindent, egyszerre és azonnal, csak lépésenként, s az első lépés az ápolónők béremelése.
A kormány a fejlesztési források átcsoportosítását kérte, mivel jogosnak tartják a kórházi körülményekre tett észrevételeket. Ezért úgy döntöttek, hogy minden, 3 évnél régebben felújított intézményben fel kell újítani a kórtermeket, a várótermeket és a kapcsolódó szociális helyiségeket. Amíg ez nem történik meg, addig a kormány nem támogat más fejlesztést.
Egészségügyet érintően a kórházi adósságról is tárgyalt a kormány. Az ÁSZ jelentése szerint ez "nem bocsánatos hiba", hanem komolyan veendő ügy. Az adósság fedezet nélküli kötelezettségvállalás révén halmozódott fel, ami törvénytelen. A miniszterelnök azt mondta: "utasítottuk a minisztert, hogy ezt a gyakorlatot számoljuk fel, 2020-ban egyetlen kórház sem halmozhat fel semmilyen adósságot". A folyamat ellenőrzésére és irányítására szükséges eszközökre január végéig tegyen javaslatot a miniszter, aki minden eszközt megkap a kórházi adósságok felhalmozásának felszámolásához.
A miniszterelnök az adósság kapcsán még megjegyezte, kiderült, hogy olyan nagy értékű, külföldi tulajdonban lévő cégektől befogadott szolgáltatások hozzák az adósság nagy részét, amik extraprofitot hoznak.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége