Az Edenred az év végén megszüntette juttatási kártyaprogramját, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy azok még hiába érvényesek, januártól már nem lehet velük fizetni.
Tavaly november elején került magyar tulajdonba az Edenred utalvány üzletága, amit a Rewin Magyarország Kft. vitt tovább. A magyar cég a 24.hu-nak küldött válaszában azt írta, utalvány üzletáguk zökkenőmentesen, változatlanul működik tovább, minden korábbi elfogadóhelyi szerződésük jogfolytonos.
Arra is kitértek, hogy 2023 december végétől kizárólag Rewin-utalványokat forgalmaznak, valamint biztosítottak róla, hogy a 2024. december 31-ig érvényes Edenred-utalványokat partnereik továbbra is elfogadják a lejárati idő végéig.
Hozzátették, jó az együttműködésük a nagy beváltókkal. Amennyiben a vásárlók mégis fennakadást tapasztalnak, azt javasolják, hogy a vásárlás helye, napja és ideje említésével szinte minden esetben orvosolni tudják a problémát, és jelzik az esetet beváltó partnerüknek. Valamint azt is javasolják, keressék fel a beváltóhelyen az ügyfélszolgálatot is, hogy azonnal és helyben lehessen megoldást találni, vagy jegyzőkönyvet felvenni.
Míg az utalványüzletet tovább vitte a Rewin, az Edenred kártyás programját az év végével lezárták. Vagyis hiába szerepelt későbbi lejárat a kártyákon, és hiába van rajtuk pénz, azokkal januártól már nem lehet fizetni.
A Rewin közölte: az Edenred korábbi kártyás programját azért nem volt lehetőségük átvenni, mert a kártyaprogramot szolgáltató vállalat az Edenred kizárólagos partnere volt. A francia központ a 24.hu-nak megerősítette, az Edenred-kártyákat valóban deaktiválták 2023. december végén, amiről szerintük időben tájékoztatták az ügyfeleket.
Hogy hány kártyán maradhatott mégis pénz, és mekkora összeg ragadhatott be, arra nem válaszoltak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek