Dzsudzsák Balázs még három és fél évvel ezelőtt alapított egy céget többedmagával, amely tevékenységi köre alapján egy űrjármű gyártásra szakosodott vállalat − ezt egyébként neve is sugallja, hiszen a céget Első Magyar Léghajógyár Kft.-nek hívják.
2020-ban az izraeli légitársaság, az Atlas LTA is beszállt tulajdonosként, ami azért volt örömhír a focistának, mert az Atlas már kész tervekkel rendelkezett a léghajógyártás területén – írja a 444.
A vállalkozás viszont egyelőre komoly problémákba ütközött, hiszen a cég megalapítása óta semmi érdemleges nem történt,
kivéve két olyan végrehajtási eljárást, amelyet a NAV indított ellenük.
Ezekből az egyiket már le is zárták, a másik viszont még jelenleg is hatályban van.
A 2023. október 30-án indított eljárás után a NAV ráadásul újabb lépést eszközölt: törölte a cég adószámát.
A portál azt írja: az adószám törlésének következményeként az érintett cég nem bocsáthat ki számlát, azt az üzleti partnerek nem fogadhatják be.
Hozzáteszik, ha Dzsudzsák Balázs és partnerei valóban kezdeni akarnak valami a céggel, akkor hamarjában intézkedniük szükséges, és meg kell szüntetni azt a kiváltó okot, ami miatt az adóhatóság törölte az adószámot.
A 444 szerint az okok valószínűsíthetőek: a Első Magyar Léghajógyár Kft.-nek ugyanis nincs cégképviseletre bejegyzett személye, tehát nincs hivatalos ügyvezetője. A portál továbbá azt írja: a mai napig nem adták le a 2022-es éves beszámolót sem, aminek pedig tavaly május 31-ig meg kellett volna érkeznie.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el