Nézzék csak ezt a partra vetett piros bóját, ez lenne hivatott jelezni a hajózási útvonal bal oldalát, de nemhogy a bója, még annak horgonya is a kiszáradt meder kavicságyában van.
Oldaljelző bóják
Ezek az eszközök határozzák meg a hajóút határait: a bal oldali, piros bója jelentése: ha a hajó az áramlással szemben halad, akkor ez a bója a bal oldalt jelzi. A jobb oldali zöld bója jelentése: a jobb oldal.Pedig mindössze fél év telt el a legutóbbi nagy dunai árvíz óta, ám a szeptemberihez képest nagyon más látkép fogadja a Dunakanyar kapujába érkező látogatókat.
Látogatókban pedig akkor sem volt hiány, és most sincs.
Budapesten is aszály van
A folyó fővárosi szakaszán az Ínség-szikla mindig olyankor jelenik meg, amikor túlságosan alacsony a vízállás. Ez most megtörtént.
Csapadékosabb idő következik
Március 15-ét sem kíméli az időjárás, ezúttal eső, szél, lehűlés jön.
Pénteken sok felhő lesz felettünk: először a Dunántúlon számíthatunk csapadékra, majd délután már az ország nagy részén esős, záporos időben lesz részünk, néhol akár az ég is megdörrenhet. Az élénk, erős szélben 10 és 21 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet, északnyugaton mérhetjük a legalacsonyabb maximumokat.
Szombaton, március 15-én reggel még sokfelé kialakulhat eső, zápor, majd délután már csak elszórtan várható csapadék, miközben a déli tájakon szakadozottabbá válhat a felhőzet. Egy hidegfront hatására sokfelé élénk, helyenként erős lesz az északi, északnyugati, valamint egyes tájainkon a nyugati szél. A csúcshőmérséklet 7 és 19 fok között alakulhat, délkeleten lehet a legmelegebb.
Vasárnap helyenként eső, zápor még kialakulhat. A legtöbb napsütésre keleten és északkeleten számíthatunk. A kissé szeles időben 8-16 fokot mutathatnak a hőmérők – olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak