A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hosszabb útszakaszok teljes útpályacseréjére készül a legforgalmasabb autópályákon - írja a Világgazdaság. Ezzel meg tudnák szüntetni a korábbi javítási foltokat, amelyek helyenként már egymásba érnek.
Az M1-esen a Budapestről Hegyeshalom felé vezető pályán egy 2,5 és egy 11 kilométer hosszú szakasz került be a felújítási tervekbe. Hogy mikor kezdik a munkát, az még kérdés. Az viszont biztos, hogy a várható költség több mint hárommilliárd forint.
Az M7-esen a Budapesttől Letenye irányába tartó autópálya jobb sávjában van szükség egy több mint húsz kilométeres szakasz felújítására. Erre a tervek szerint 4,3 milliárd forintot költenének. Az M3-ason több helyen kezdhetnek munkákba, azonban ezek esetén sem tudni, hogy mikor.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra