A kormány legutóbbi ülésén döntött a nyugdíjas egészségügyi dolgozók kompenzációjáról. A döntés értelmében a nyugdíj mellett továbbfoglalkoztatott egészségügyi dolgozókat a munkáltatójuk illetmény-kiegészítésben részesítheti annak érdekében, hogy az alkalmazottat ne érje anyagi veszteség annak ellenére, hogy a nyugdíjtörvény egy korábbi módosítása alapján 2013. július 1-től megszűnik a nyugdíj és a bér együttes folyósítása - közölte az Egészségügyért Felelős Államtitkárság.
Az egészségügyi ágazatban is kérelmezniük kellett a további foglalkoztatásukat az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött közalkalmazottaknak. Az Emberi Erőforrás Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkárságára több mint 2700 kérelem érkezett. Ezek közül több mint 2000 esetben az alkalmazott maga is kérte továbbfoglalkoztatását, míg a többi kérelemnél az álláshely megtartását kérte a munkáltató - ismertette közleményében az államtitkárság.
A mostani döntés értelmében az az egészségügyi dolgozó, akinek továbbfoglalkoztatását a kormány támogatja, külön engedélyezési eljárás nélkül jogosult lehet a jövedelem-kiegészítésre. Az illetménykiegészítést megkapják azok az egészségügyi dolgozók is, akik a nők negyven évi munkaviszonyt követő nyugdíjában vagy korhatár előtti ellátásban részesülnek. A munkáltató számára a kormányzat a jövedelem-kiegészítés teljes összegét fedező támogatást nyújt az Egészségbiztosítási Alapon keresztül, amely támogatás kizárólag a nyugdíjasok jövedelem-kiegészítésére fordítható. A támogatásban részesült munkavállalók helyzetét a kormányzat három évente felülvizsgálja.
A kormány rendelkezett arról is, hogy ahol az ellátási érdek megkívánja, a nyugdíjazással megüresedő álláshelyek betölthetőek az egészségügyi ágazatban - áll a közleményben.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem