A pénztárgépes kereskedőknek ma jogszabályi kötelezettségük, hogy a vásárlás után nyomtatott nyugtát adjanak. A g7 úgy értesült, hogy a NAV jelenleg nagy erőkkel dolgozik ennek alternatíváján, amely egyfelől megtartja a nyugta praktikus előnyeit, másfelől digitális.
A lépést többek között az indokolja, hogy az új digitális blokkrendszer csökkentené a keletkező hulladékmennyiséget, miután a nyugták jelentős része végül a kukában landol. Miközben a jelek szerint az online nyugtázás számos új digitális lehetőséget is rejt.
A projekt egyik munkatársa, Mizsányi Attila, a NAV Kockázatelemzési és Adattudományi Főosztályának vezetője szerint az e-nyugta 2024 júliusában, azaz bő egy éven belül elindul, a teljes átállásra négy évet szánnak.
A papírmentes nyugta informatikai hátterét úgy dolgozták ki, hogy használatához mindössze egy okostelefonra és egy letöltött applikációra lesz szükség.
A jelenlegi tervek a következőképpen alakítják a folyamatot:
- Az egyszerű, hétköznapi vásárló letölti a telefonjára az alkalmazást;
- A kasszánál felmutatja az applikációban elérhető QR-kódot;
- A pénztárgép leolvassa a QR-kódot, és létrehozza az elektronikus nyugtát: annak digitális verzióját, amit ma a vásárlásnál kézhez kapunk;
- A pénztárgép feltölti a nyugtát a NAV-nál lévő Nyugtatárba;
- A vásárló utána ebből a Nyugtatárból tudja letölteni a blokkot;
Vagyis nem az fog történni, hogy a papír alapú nyugtát digitalizálják, hanem a nyugta eleve digitálisan születik, és hiteles lesz. Ugyanakkor ha valaki változatlanul ragaszkodik a papír alapú nyugtához, neki a gép továbbra is ki fogja nyomtatni.
Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ehhez az összes pénztárgépet le kell cserélni, vagy képessé kell tenni az e-nyugta kiállítására. Az új pénztárgépek gyártását és forgalmazását tisztán piaci alapon képzelik el, az applikációknál azonban lesz állami szerepvállalás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A forint máris megkezdte a csúszkálást
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben