A devizapiacon jelen állás szerint 336 forint körül alakul a dollár, és a 390-es szint közelében mocorog a forintárfolyam az euró ellenében.
A hazai fizetőeszköz az euró ellenében hétfő reggel óta egy igen szűk, nagyjából 1,3 forintos sávban mozog a 388,7 és a 390-es szint között.
Pillanatnyilag 389,8 forint körül áll az euró.
A dollárral szemben viszont már jelentőset, 3 forintot (-1 százalék) gyengült a magyar deviza. Ez annak is betudható, hogy a hét eleje óta a dollárindex is erősödésbe kezdett. Így
jelenleg 336 forintot kérnek egy dollárért.
Noha október 23. nemzeti ünnep, s emiatt a hazai piacok zárva tartanak, a nemzetközi kereskedés tovább zajlik, ezzel a forint mozgását elsősorban a globális hangulat és a külföldi hírek befolyásolják. A Portfolio megfejtése szerint a piac figyelme most különösen azon amerikai lépésekre irányul, amelyekkel Donald Trump kormánya új orosz olajszankciókat jelentett be, ami közvetve a devizapiacokat is mozgathatja.
Nem a forint hónapja az október
Gyengült kedden a forint. A magyar fizetőeszköz az októberi kezdésnél gyengébben áll keddi jegyzésén, fél százalékkal az euró, közel két százalékkal a dollár és kissé több mint egy százalékkal a svájci frank ellenében. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt