A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
A cég zöldmezős beruházást hajt végre a két helyszínen, az újonnan létesített egységeiben kerékösszeszerelő és -szekventáló tevékenységet fog folytatni a BMW, illetve a Mercedes-Benz Magyarországon gyártott autói számára 2025-től.
A projekthez az állam kétmilliárd forintos támogatást nyújt.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy az éles versenyben elnyert új beruházás tovább erősíti a német beruházói közösség vezető szerepét Magyarországon, ahol a külföldi működőtőke mintegy húsz százaléka német cégekhez köthető, az általuk foglalkoztatott emberek száma pedig meghaladja a 300 ezret.
A külügyminiszter szerint az autóipar elektromos átállása új kihívás elé állítja a világgazdaság mindegyik szereplőjét, a kormányokat és a vállalkozásokat egyaránt.
Ennek kapcsán emlékeztetett, hogy Németországon és Kínán kívül egyedül hazánkban van jelen gyártókapacitással mind a három német prémium autómárka, valamint a világ tíz legnagyobb, elektromos akkumulátorokat gyártó vállalata közül is már öt elkötelezte magát Magyarország mellett.
„Ezek magukkal hozzák a megnövekedett beszállítói igényeket is, amelyeknek két hatása van. Az egyik, hogy újabb és újabb beszállító vállalatok érkeznek Magyarországra, illetve hogy a magyarországi kis és közepes méretű vállalatok termékei, szolgáltatásai iránt is folyamatosan nő a kereslet” – jelentette ki Szijjártó Péter, aki hangsúlyozta, hogy a hazai autóipar hatalmas utat járt be az elmúlt másfél évtizedben, míg az utóbbi hat évben már rendre a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé tartozott Magyarország.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára