A Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara TOP 100 évzáró partnertalálkozóján a város polgármestere, Papp László arról beszélt, hogy Debrecenben és térségében évről évre erősebbé válik az üzleti környezet. Hozzátette, az ipari-gazdasági teljesítmény súlypontja átrendeződik, az ország nyugati és középső részéből keletre tolódik.
A polgármester jelezte, hogy ezen a területen a 2010 utáni új gazdaságpolitika gyökeres változást hozott, aminek eredményeként az elmúlt tíz évben húszezer új munkahely jöhetett létre a városban, amiből nyolcezret már betöltöttek. Azonban a legnagyobb cégek még csak ezután kezdik meg a működésüket.
Kiemelte, hogy már most Debrecen bír a legnagyobb adóbevétellel a vidéki Magyarországon, melynek összege meghaladja a 34 milliárd forintot.
Spander Zsolt, a NAV hajdú-bihari adó- és vámigazgatóságának vezetője kiemelte: 2023-ban a vármegye társas vállalkozásai az előző évinél 6,7 százalékkal több, 5002,8 milliárd forint nettó árbevételt realizáltak – írja az MTI.
Gigászi közbeszerzési kartellre csapott le a GVH
Több cég is tiltott módon Összejátszott egy több tízmilliárd forintos Debrecen környéki vasúti fejlesztés közbeszerzése során. Az érintett vállalkozások szinte mindent egyeztettek egymással a kartellezés során.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék