Cser Ágnes hangsúlyozta, az orvos és a beteg büntetése a hálapénz miatt megrontaná a közöttük lévő bizalmi kapcsolatot, ami nélkülözhetetlen, ahhoz, hogy tisztességes gyógyító munka folyjon.
Hozzátette, hogy a hálapénz kivezetéséhez a fokozatosan megemelt orvosi bérre szükség van, de azzal nem értenek egyet, hogy egylépcsőben emeljék meg az orvosok bérét, mert ez "összedöntené" az országot. Kifejtette, társadalmi értelemben igazságtalan, hogy egyetlen foglalkozási csoport olyan bérfejlesztésben részesüljön, amilyenben a többi nem.
- fogalmazott. (A Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja tavaly februárban publikált egy kutatást, amely rámutatott, hogy a magyarok többsége még a jelenlegi szabályozásnál is jóval szigorúbb törvényeket várna el a hálapénzzel kapcsolatban. A válaszadók többsége (56 százalék) ugyanis még a hálapénz (utólagos) elfogadását is büntetné, ha rajta múlna - a szerk.)
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz