Az idén 5 milliárd, jövőre 10 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben a nagycsaládosok autóvásárlási igényének kielégítésére, de ha igény van rá, a keret növelhető. Jelezte: reményeik szerint a következő egy évben legalább tízezer családnak tudnak ezzel a támogatási formával segíteni - közölte Novák, aki annak kapcsán beszélt, hogy hétfő, vagyis július 1-je óta igényelhetők a családosoknak szánt támogatások, így az autóvásárlási források. Ennek nem feltétele a támogatásnak a házasság, nincs életkori vagy jövedelmi határ, sőt az egyszülős családok számára is elérhető a támogatás.
A legfeljebb 2,5 millió forintos támogatás legalább hétszemélyes új autó vásárlásához kérhető, a támogatás összege az autó vételárának maximum a felét teheti ki, és zárt végű lízingszerződés esetén is felhasználható. Legfeljebb egy éve forgalomba helyezett és maximum kétezer kilométert futott tesztautó is vásárolható a támogatással. Az MNB állásfoglalása szerint pedig teljes egészében fel lehet használni önerőként, ha hitelre is szükségük van az autóvásárláskor.
Kapcsolódó
Az első héten 2,5 ezren nyújtották be kérelmüket a Magyar Államkincstárhoz személyesen, levélben vagy elektronikus úton, amelynek 30 napja van elbírálni azokat. Már van olyan család, amelynek pozitívan bírálták el a kérelmét. A támogatásra való jogosultság igazolásával a családoknak hat hónapjuk van az autó kiválasztására és a szerződés megkötésére. A megvásárolt autón el kell helyezni a Családbarát Magyarország-matricát.
Novák Katalin kiért arra, hogy a támogatással megvásárolt autót három évig nem lehet eladni a visszaélések megelőzése érdekében. Hangsúlyozta: a családvédelmi akcióterv célja, hogy a magyar gyermeket nevelő családokat támogassák, és megkönnyítsék a fiataloknak a gyermekvállalást.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt