A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyanúja szerint a City Taxi megtéveszti a fogyasztókat a vállalkozás lényeges jellemzője és általa nyújtott személytaxi szolgáltatáshoz kapcsolódó kötelezettségvállalásai tekintetében.
A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított a City Taxival szemben, mivel észlelte, hogy a vállalkozás valószínűsíthetően több ponton is megtévesztette a fogyasztókat kereskedelmi kommunikációjával, mert a City Taxi 2024. január 10-től olyan állításokkal népszerűsíti a vállalkozását, amelyek:
- „a magyar” jelző – többlettartalom nélküli használatával – valószínűsíthetően megtévesztik a fogyasztókat a vállalkozás lényeges jellemzője kapcsán,
- valószínűsíthetően azt a benyomást keltik a fogyasztókban, hogy a vállalkozás által alkalmazott „árgarancia” egyedülálló és azt önkéntes alapon nyújtja, holott azt jogszabályi előírás alapján kell biztosítania.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítását indokolja, hogy a fenti kereskedelmi gyakorlatokat a vállalkozás többek között országos rádióadón keresztül valósította meg.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Chip-válság: nem kizárt, hogy beköszönt a még drágább iPhone-ok korszaka