Csütörtök délután fennakadások voltak a CIB Bank által kibocsátott betéti és hitelkártyákkal végzett tranzakciók, valamint a bank által üzemeltetett ATM-ek, POS és SOFTPOS terminálok szolgáltatásai esetében – azaz lényegében
az ügyfelek semmilyen tranzakciót nem tudtak végrehajtani a bankkártyáikkal, legyen az kártyás vásárlás vagy készpénzfelvétel.
Majd miután kezdett helyreállni a rendszer, a bank elkezdte a sikertelen tranzakciókkal megterhelni az ügyfelek számláit. Tehát aki például a délutáni órákban sikertelenül próbált fizetni egy boltban vagy egy benzinkúton, azt az összeget a bank levonta a számláról – igaz, csak átmenetileg.
Mert a CIB ügyfélszolgálata már csütörtök éjszaka arról tájékoztatta az érdeklődő ügyfeleit, hogy a problémát elhárították, az okozott kellemetlenségért pedig elnézést kértek.
A sikertelen tranzakciók törlése pedig automatikusan meg fog történni, így az átmenetileg lekötött pénzek újra elérhetőek lesznek.
Az Economx szerkesztőségében is ezt tapasztaltuk: kollégánknak egy tegnap délutáni sikertelen vásárlását vonta le többször is a bank, de a tranzakciókat még az éjszaka „törölte” a bank.
Erősödő forintra számít a remek 2023-as évet zárt CIB Bank
Erős évet zárt a CIB csoport 63,9 milliárd forintos nyereséggel, ami 77 százalékos növekedést jelent 2022-höz viszonyítva.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter