Leállította a CATL a magyar dolgozók elbocsátását – állította a Telex-nek a cég hat jelenlegi és volt dolgozója. Korábban az terjedt el, hogy a kínai vezetés július 15-ig a magyar dolgozók nagy részét ki akarja rúgni, de ezt a tervet forrásaik szerint most elvetették.
Hogy a CATL leépítéseiről szóló keddi és szerdai cikkek után szóltak rá kormányzati szintről a cégre, hogy álljon le, azt nem tudni, de az biztos, hogy az NGM pénteken bejelentette, hogy munkaügyi ellenőrzést hajtanak majd végre az akkugyárban, amitől a lap forrásai szerint a CATL-nél megijedtek.
Nagyon befostak, és leállnak a kirúgásokkal
– fogalmazott az egyik forrás.
A cég vezetése állítólag csütörtök késő délután válságértekezletet tartott, és ott született döntés arról, hogy a médiavisszhang és a hatósági ellenőrzések miatt határozatlan időre teljesen leállítják az elbocsátásokat. Arról nem született döntés, hogy mi legyen a hosszú távú stratégia, csak az biztos, hogy most egy ideig nem küldenek el több embert.
Van, aki szerint, ha csitul a médiafigyelem újra jönnek az elbocsátások, már csak azért is, mert Kínában már kiosztották a Debrecenben felszabadított álláshelyeket.
A CATL sajtóközleményében azt írta, hogy továbbra is elkötelezett a hazai munkaerő foglalkoztatása mellett, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyártási folyamatokat a lehető legtöbb magyar munkavállalóval valósítsa meg.
Azonban sokak szerint a cégnek most az lehet furfangos a terve, hogy a mérnökök és szakmunkások kirúgása után a segédmunkások közé vesz majd fel a korábban tervezettnél több magyart, hogy az ő összlétszámuk nőjön.
A munkaügyi hivatal valószínűleg már hétfőn kivonul a céghez.
A CATL csütörtökön kiadott közleményében tagadta, hogy csoportos létszámcsökkentést hajtottak volna végre, de ez megtévesztő kijelentés, hiszen ebbe jogilag nem számítanak bele:
- a próbaidő alatt kirúgott dolgozók;
- és azok, akik maguk kezdeményezik a felmondásukat.
A cégek emiatt úgy szoktak eljárni, hogy a dolgozóknak felajánlják: ha maguk kezdeményezik a felmondásukat, akkor kapnak kéthavi végkielégítést. Az SK nevű akkugyártó korábban így kerülte el a csoportos létszámleépítés bejelentésének kötelezettségét.
Megdöbbentő látlelet a magyar iparról: egyre több dolgozó kerül az utcára
A megrendelések visszaesése miatt a magyar iparban nem nagy leépítéseket, hanem fokozatos és rejtett létszámcsökkentést tapasztalni. Sok cég inkább a munkaerő természetes cseréjére, részmunkaidőre és műszakleállításokra támaszkodik, miközben a dolgozók jövedelme és biztonsága folyamatosan romlik. Itt olvashat erről többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Fertőzött ukrán hús kerülhetett a piacra: kongatják a vészharangot a szakértők
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Elkezdődött a mozgolódás: óriási puccs készülhet Moszkvában, több tízezren állnak már fegyverben
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak