Egymás után tiltakoznak a munkavállalói érdekképviseletek az ellen, hogy a cafeteria szűkítéséről szóló törvényjavaslatot változatlan formában fogadhatja el a parlament. Ezzel a dolgozók fizetésének csökkentéséről szavaznak a honatyák - idézte a Népszava Kordás Lászlót, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnökét, aki szerint a változások közel kétmillió embert érintenek.
A szervezet nyílt levélben szólítja meg a pénteki végszavazás előtt a döntéshozókat, hogy "ne vegyenek részt a nettó jövedelmek csökkentésében". A szakszervezeti vezető is bejelentette, hogy kikérik majd a szavazási jegyzőkönyvet, így, ha februárban azt látják a dolgozók, hogy elvonták az iskolakezdési támogatást, az albérleti hozzájárulást, akkor tudják, hogy kik azok a képviselők, akik "ezt megszavazták, és elvették tőlük".
Kordás László elmondása szerint az érdekegyeztető tanácsban azt javasolták, hogy a kormány három ponton változtasson álláspontján: maradjon meg az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári munkáltatói befizetések kedvezménye, a határon belüli mobilitást segítő kedvezmény, valamint a diákhitel és az iskolakezdési támogatás kedvezménye.
A fotó forrása: Földi D. Attila/Napi
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el