Az Union MTI-hez eljuttatott felmérése szerint az embereknek csupán a 15 százaléka rendelkezik privát egészségbiztosítással, ugyanakkor egy általános szolgáltatási kört kínáló, havi 5-6 ezer forintos díjjal futó egészségbiztosítás iránt a megkérdezettek 28 százaléka érdeklődik. Cafeteriával finanszírozva már a megkérdezettek 46 százaléka mond igent egy ilyen szolgáltatásra, ha pedig cafeterián felül a munkáltató finanszírozná, akkor az érdeklődők aránya csaknem eléri a 60 százalékot.
"Tavaly a munkáltatók átlagosan havi bruttó 26 ezer forintos cafeteria-keretet bocsátottak a munkavállalóik rendelkezésére, ennek kevesebb mint ötödéből elérhetőek a színvonalas egészségbiztosítási szolgáltatások, például a várakozási idő nélküli járóbeteg-ellátás, diagnosztikai és laborvizsgálatok, illetve az egynapos műtéti beavatkozások betegút-szervezéssel és nonstop tanácsadással" - fejti ki Zsolnai Gábor, a biztosítócég vállalati egészség- és személybiztosítási igazgatója a közleményben.
Az egészségbiztosítás ráadásul adózási szempontból is az egyik legkedvezőbb juttatási elem, mivel semmilyen adó-, illetve járulékvonzata nincs, vagyis ebben az esetben a bruttó összeg egyben a nettó is. (Siessen, fontos kedvezményekről csúszhat le - millióikat érint.)
A felmérés adatai azt mutatják, hogy az egészségbiztosítások iránt leginkább a felsőfokú végzettséggel rendelkező budapesti férfiak érdeklődnek. Teljesen egyöntetű és pozitív fogadtatása van ugyanakkor a biztosítások családi kiterjesztésének, ha egészségbiztosítást kötne a munkáltató a megkérdezett részére, a válaszadók 96 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ez ne csak az ő számára, hanem a házastársának, illetve a gyermekeinek is nyújtson szolgáltatást.
Az Union felmérése szerint a 25-55 év közötti munkavállalók 65 százaléka kap a munkahelyén béren kívüli juttatást. Az 500 főnél nagyobb létszámú vállalatoknál a dolgozók 90 százaléka részesül cafeteriában, ám még a maximum 10 fős cégeknél dolgozók 37 százaléka is élhet ezzel a lehetőséggel - derül ki a biztosítócég felméréséből.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat