A nyári úszóvébé apropóján megnéztük, hogy mennnyiért lehet úszni a budapesti uszodákban az idén. Pont az úszóvébére való felkészülés miatt a korábbi években megszokottnál kevesebb uszoda van nyitva, a Császár-Komjádiban ugyanis egyik medence sem látogatható, ahogy a Dagály Úszóarénába se lehet menni, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában pedig csak az 50 méteres medencében lehet úszni hétköznap fél 8-tól délután 3-ig, a belépő ára pedig 800 forint, és kizárólag készpénzért lehet jegyet venni, mert a kártyás fizetés nem működik.
A többi uszodában, létesítményben az egyszeri jegyárak 1000 és 2000 forint között szóródnak, de a bérletekkel sokat lehet spórolni. Egy-egy bérlettel az egy belépésre eső összeg bőven 1000 forint alá vihető. Az alábbi táblázatban a Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza összegyűjtötte egy rakás budapesti uszoda árait.
| Egyszeri felnőtt belépő (forint) | Bérlet esetében az egy alkalomra jutó összeg (forint) | |
| Nyéki Imre uszoda (Újbuda, XI. kerület) | 2400 | 2100 |
| Vilmos Endre Sportcentrum (XVIII. kerület, volt Malév-uszoda) | 800-1000 | 800-900 |
| Mányoki úti uszoda (XI. kerület, Gellérthegy) | 2000 | 1166-1800 |
| Vituki Sport és szabadidőközpont (IX. kerület, Kvassay J. utca) | 1700 | 980-1475 |
| Csillaghegyi Strandfürdő és uszoda (III. kerület) | 1800 | 1530 |
| Halassy Olivér városi uszoda (IV. kerület) | 1760 | 1564-1584 |
| Aquaworld (IV. kerület) | 1800* | 1620* |
| Life1 Wellness (VIII. kerület) | 2400** | 700** |
| Újhegyi uszoda (X. kerület) | 650-1000 | 833 |
| MOM uszoda (XII. kerület) | 1700 | 1425-1600 |
| Városmajor utcai uszoda (XII. kerület) | 1490 | 1299 |
| Erzsébetligeti uszoda (XVI. kerület) | 1650 | 1390 |
| Szentmihályi uszoda (XVI. kerület) | 1650 | 1390 |
| Újlak uszoda (XVII. kerület) | 1580 | 1088-1391 |
| Kispesti uszoda (XIX. kerület) | 1500 | 240-300*** |
| ESMTK Pesterzsébeti uszoda | 1700 | 1310-1500 |
| Csepeli fürdő, uszoda (XXI. kerület) | 1300-1600 | 1100 |
| Forrás: Buksza | ||
Megjegyzések: A táblázatban a teljes árú jegyek szerepelnek, sok uszoda ad mindenféle kedvezményt (diákoknak, nyugdíjasoknak, kerületi lakosoknak stb.), emellett szezonon kívül, ősszel, télen is több uszoda olcsóbban elérhető.
*Az Aquaworldben reggelente az úszójeggyel a szanuát is szabad használni.
** Life1-ben a belépő árában benne van minden szolgáltatás (fitneszterem, edzések, szauna).
***A Kispesti uszodában pedig az éves, féléves, háromhavi bérlet ára 26,4-88 ezer forint, ha mindennap megy valaki, akkor lesz 240-300 forint az egy belépésre jutó összeg.
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés