Még a fővárosi költségvetési javaslatban szerepelt, hogy ismét alkalmaznák a kerékbilincset a budapesti utakon 2020-tól. A javaslatot sokan bírálták - köztük Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség fővárosért felelős államtitkára, valamint Vitézy Dávid is -, mondván, hogy a tömegközlekedést akadályozó járművek esetében a kerékbilincs pont hogy hosszú időre odarögzíti a szabálytalankodó autóst.
Viszont más esetben - például egyszerű szabálytalan parkolás - él még a lehetőség. Ilyenkor az autóról addig nem veszik le a béklyót, amíg nem rendezi a bírságát. Azonban egy egyszerű megoldással elkerülhető már az is, hogy egyáltalán felkerüljön a járműre.
A közúti közlekedési és igazgatási feladatokról szóló, illetve kerékbilincs alkalmazásáról szóló rendelet értelmében, ha a gépjárműnek a tulajdonosa kéri a mobiltelefonszámának vagy elektronikus elérhetőségének a bejegyzését a járműnyilvántartásba, akkor azt a hatóság bejegyzi. Ha pedig a közterület-felügyelet kerékbilincs alkalmazását tervezi, akkor mindenképpen meg kell néznie a járműnyilvántartást. Ha ebben látja, hogy meg van adva a mobilos elérhetőség, azon kell megpróbálja elérni a tulajdonost - írja a jogmagazin.hu.
A portál szerint, ha ez az értesítés sikeres, és a tulajdonos vállalja, hogy a hívástól számított 15 percen belül a helyszínre érkezik, és a szabálytalanul várakozó járművét eltávolítja, úgy a kerékbilincselés intézkedést fel kell függeszteni. Ha az értesített tulajdonos a járművét eltávolítja, akkor a közterület-felügyelet vele szemben semmilyen intézkedésre sem számíthat.
A telefonszám bejegyzését pár ezer forintért bármelyik kormányhivatalban meg lehet tenni. A szolgáltatás ráadásul díjtalan, ha valamilyen kötelező autós ügyintézés során teszi meg az elérhetőség megadását.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak