A július 30. és október 10. között végzett kutatás szerint egyszerre hagyományőrző és haladó szellemiségű a budapesti turizmus. A több mint 4 ezer válaszadó turista több 139 országból érkezett, elmondásuk szerint pedig ma már leginkább az online értékelések befolyásolják a döntéseikben: kétharmaduk Google- vagy Tripadvisor-értékelések alapján választ éttermet vagy kávézót.
A felmérés alapján a vendégek kétharmada legalább egyszer naponta étteremben étkezik, és töretlen az érdeklődés a magyar ételek iránt. A legkedveltebb fogások közé tartozik a gulyásleves, a paprikás csirke, a lángos, a somlói galuska és a kürtőskalács. Ugyanakkor a vendégek 40 százaléka speciális étrendet követ.
A szállásfoglalásoknak is az online tér dominál: az utazók kétharmada digitális platformon, főként a Booking.com-on keresztül foglal, a legfontosabb szempontnak pedig a szállás elhelyezkedését tartja.
A turisták 82 százaléka nyilatkozott elégedetten a vendéglátásról, kiemelve a személyzet barátságos hozzáállását. Fejlesztendő területként mutattak rá ugyanakkor a tisztaságra, az angol nyelvű kommunikációra, valamint az információk elérhetőségére.
A kutatás szerint az idelátogatók több mint fele biztosan visszatérne Budapestre, harmaduk bizonytalan.
A legnépszerűbb látnivalók a Parlament, a Budai Vár és a Halászbástya, de egyre inkább gasztronómiai élményként is megjelenik a főváros a turisták szemében.
Az eredmények megerősítik, hogy Budapestnek kettős turisztikai imázsa van: egyszerre vonzza az első alkalommal ideérkezőket, és azokat is, akik rendszeresen visszatérnek.
Híreket hozott Nagy Márton, részleteket is elárult
Nagy Márton szerint új korszak jöhet a magyar turizmusban: a kormány dolgozik egy fontos közvetlen járat visszaállításán, miközben gigaberuházások készítik fel a fővárosi repülőteret a növekvő forgalomra.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar