A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – jelentette hétfőn a Központi Statisztiakai Hivatal (KSH).
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 526 800 forintra becsülhető, 15,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 529 000, a költségvetésben 516 800, a nonprofit szektorban 532 700 forintot tett ki, 16,1, 14,7, illetve 12,5 százalékkal emelkedett egy év alatt.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 371 800, a kedvezményeket figyelembe véve 385 600 forintot ért el, 15,2, illetve 15,1 százalékkal magasabb volt, mint 2022 júliusában.
A reálkereset 2,0 százalékkal csökkent a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 17,6 százalékos növekedése mellett.
A minisztérium elégedett az eredménnyel
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szerint az eredmények alapján hamarosan újra növekedésnek indulhatnak a reálbérek. Mint írják, a reálkeresetek alakulása 2022 szeptembere óta a legkedvezőbb eredményét érte el, így az infláció csökkenésével hamarosan reálkereseti fordulhat állhat be, azaz a reálbérek csökkenése ebben a hónapban megállhat, majd újra növekedésnek indulhat a fizetések vásárlóereje, a fogyasztást és a gazdasági növekedést is helyreállíthatja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val