Egyeztetések kezdődtek arról, hogy milyen jogszabály módosításokra lehet szükség a Booking.com-ügy miatt – mondta a képviselő a Magyar Nemzetnek. Szatmáry Kristóf hozzátette: a cég több tízmilliárd forinttal tartozhatott a hazai vállalkozásoknak, amelyek augusztus végére 98-99 százalékban megkapták az elmaradt díjakat. Elmondása szerint már nincs rendszerszintű probléma, a fennálló ügyekben pedig zajlanak a vizsgálatok.
A képviselő arról is beszámolt, hogy majdnem minden második vállalkozást érintett az ügy azok közül, akik a cég által fizetési módot igénybe vették. Van, aki néhány héttel később, mások hónapokig nem kaptak pénzt.
Szatmáry Kristóf megjegyezte, vizsgálják, hogy lehet-e uniós jogi keretek között szabályozni, hogy jelentős piaci részesedéssel rendelkező cégek milyen feltételekkel tarthassanak fenn az országban ügyfélszolgálatot.
További problémának nevezte, hogy az általános szerződési feltételek egyoldalú kikötéseket tartalmaztak a Booking.com-nál, amelyektől nem lehetett eltérni.
Azt is vizsgálják, hogy legyen-e olyan állami szerv, amelyik az ilyen nagyságú cégek általános szerződési feltételeit validálja. Azt is számításba veszik, hogy létrehozható-e a vállalkozók számára egy kártalanítási alap.
Hetekig tartó kálvárián van túl a hazai vendéglátás
A Booking.com kifizetési botránya júliusban kezdődött el, amikor sorra elmaradtak a kifizetésekkel. A vállalat eleinte karbantartási problémákra hivatkozott, azonban hetekkel később sem kapták meg többen a pénzüket, ami miatt már több szálláshely működése is veszélybe került.
Habár egyes szállástulajdonos szerint nem a kifizetések elmaradása az egyetlen gond a holland céggel, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elsősorban erre hivatkozva indított gyorsított eljárású vizsgálatot, a minap pedig már a cég budapesti irodáján is rajtaütöttek.
Fizetési fennakadás: van akinek 5 millióval tartozik a Booking
A szolgáltató a weboldal fizetési rendszerének karbantartására hivatkozott a kifizetések megszüntetésénél, csakhogy a javítást már befejezték, de több szállásadó mégis pénz nélkül maradt. A Booking.com online szállásfoglaló oldalon pedig nemcsak a nagy szállásadók, hanem a kisebb magánszállók is hirdetnek.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége