A bírói függetlenség védelmében demonstrációt szervez a Magyar Bírói Egyesület – erősítette meg az InfoRádiónak a szervezet elnöke. Boros Katalin hozzátette: a Magyar Bírói Egyesület 2025. január 9-10-én tartott országos választmányi ülésén felállt egy demonstrációs bizottság, amelynek feladata előkészíteni a megmozdulást. Egyelőre az elnök sem tudja, hogy a tüntetésre mikor kerül sor.
Tavaly ősszel és télen a bírói kar egy jó része a bírói illetményemelésről szóló megállapodás kapcsán úgy érezte, hogy a bírói függetlenség veszélyben van, illetve bizonyos jelek arra mutattak, hogy nem minden folyamat zajlik a jogállamisági keretek között – indokolta Boros Katalin.
Az egyesület határozata szerint maga a választmány fog felvonulni, ez jelenleg 57 embert jelent, de ha valaki úgy gondolja, hogy egyetért a céljaikkal, melléjük állhat.
Az elnök szerint felháborodást keltett, hogy a béremelést és a szervezeti reformokat összekötötték, mert a bírói kar érzése szerint ez egyfajta kényszerítés, a szervezeti függetlenség sérelme.
A bírák és ügyészek fizetése 2022 óta változatlan, mindössze 566.660 forint, miközben az infláció rekordokat döntött, és a megélhetési költségek, különösen az élelmiszerek ára jelentősen megemelkedett. Erről itt olvashatnak többet >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz