Július elsejétől az online számlázás keretében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden olyan számla részleteit megismeri ezentúl, mégpedig nagyjából azonnal, amelyet a gazdasági szereplők számlázóprogrammal állítanak ki, és amelyeknél a forgalmi adó összege eléri vagy meghaladja a százezer forintot.
A nemzetgazdasági tárca adatai szerint március végéig több mint ezer vállalkozás regisztrált a próbarendszerbe, több százan pedig már sikeresen el is küldtek adatokat az új felületen.
Kapcsolódó
2014-ben rendszerbe álltak az online pénztárgépek, 2015 óta az ekáerrel elektronikus módon ellenőrzi a NAV a közúti áruforgalmat, most pedig a cégek számlázását kötik össze az adóhivatallal. A gazdaság tisztítása terén komoly előnyre tettünk szert a régió országaival szemben - mondta Hegedüs Sándor, az RSM Hungary üzletágvezetője a napilapnak.
Az online pénztárgépek miatt rizikósabbá vált a nyugtaadás elkerülése, az új kasszák ezzel növelték az áfabevételeket. Az online számlázással leginkább a jogellenes visszaigényléseket akadályozhatja meg a hivatal, vagyis a befizetett áfa adott esetben nem kerül majd ki az államtól. Az online kasszák és az ekáer százmilliárdos pluszbevételt hoztak, s arra lehet számítani, hogy az online számlarendszer is jelentős többletet termel majd - véli a szakember.
Fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Nézőpont: Csak a magyarok harmada bízná hazáját a Tisza-vezérre
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem