A kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva befagyasztotta a villamosenergia lakossági rendszerhasználati díját. A rendelet felülírja a villamosenergiáról szóló törvény díjmegállapításra vonatkozó szabályait, és előírja, hogy a jövő évi díjakat úgy kell kialakítani, hogy azok ne jelentsenek emelkedést a lakossági fogyasztók számára – írja az Index a Magyar Közlöny szerda esti frissülése alapján.
A rendelet szerdán lépett hatályba, és alkalmazni kell a folyamatban lévő díjmegállapítási eljárásokban is. A szabályozás 2026. január 1-jén pedig automatikusan hatályát veszti.
Emellett a kormány tizenkét korábbi energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú rendeletet helyez hatályon kívül, összhangban azzal, hogy ezek szabályozási tárgykörei törvényi szintre emelkedtek. Ezeket is még a veszélyhelyzetre hivatkozva alkották meg.
Ezzel meglépték az energiaárakhoz kapcsolódó rendszerhasználati díj állami szabályozását.
A Portfolio emlékeztet, az RHD több elemből, tételből áll össze és az áramszámla részét képezi, és nem az áram árára vonatkozik. Ilyen elem az átviteli díj, az elosztói forgalmi díj, valamint az elosztói alapdíj. Az első tétel 5 forint körül van kWh-ként, a második 17 forint körül van kWh-nként. Viszonyításképp: a rezsicsökkentett áramár kWh-nként 37 forint körül van. Erre jön rá a rendszerhasználati díj több tétele, ami tehát a kormány friss döntése értelmében 2026-ban változatlan marad.
MVM-ügyfelek, figyelem! Mától új világ jön a számláknál
Sikeresen lezárult az E.ON informatikai átállása, a mai naptól érkeznek az MVM Next elszámoló számlái az érintett ügyfeleknek. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter