Pár nappal ezelőtt röppent fel a hír, hogy a Balaton-parti új szabályozási tervvel kapcsolatos egyeztetési folyamat megszakadt, a kormány lényegében megvezette az önkormányzatokat, miután az ígért alapos és közvetlen párbeszéden alapuló egyeztetésből nem lett semmi, miközben több komoly aggály is felmerül az új fejlesztési tervekkel kapcsolatban.
A Balatontipp.hu azt írja, hogy Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára november 19-én e-mailben arról tájékoztatta a polgármestereket, hogy az általuk korábban november 8-áról 22-ére hosszabbított határidővel sem zárult le az egyeztetés.
A kormány szerint a tervcsomag célja a természet-, környezet- és tájvédelmi érdekek összehangolása a vízpart turisztikai hasznosításával, hogy biztosítsa a vízhez való eljutást a szabadidős tevékenységeknek lehetőséget nyújtó, meglévő és kialakított zöldterületeket, kempingeket és strandokat, valamint további zöldterületek kialakítását szorgalmazza a vízminőség megóvása, a nádasok és a magántulajdon sérelme nélkül.
Az egyeztetésre azért van szükség, mert a Balaton partvonalát meghatározó eddigi jogszabályt új váltja fel. Akit érdekelnek a tervek, itt letöltheti azokat.
A Balaton forró téma, mert a kormányt és a hozzá közel álló üzleti köröket az a vád éri, hogy lényegében magánosítják a Balatont. Az Index.hu éppen ma írt arról, hogy a fenti tervezetből az olvasható ki, hogy a kormány például lépésről lépésre, módszeresen szorítaná ki teljesen a Club Aliga területéről az embereket. A Club Aliga Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó közvetett érdekeltségébe tartozik.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat