Már a karácsonyi időszak előtt is számos olyan rendezvényt tartanak, amelyek ismét bebizonyíthatják, hogy a Balaton nem zárt be a nyári időszak végeztével, és a téli Balaton is vonzó úti cél lehet a magyar családok számára – közölte Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.
Éskovács Péter, a Nyitott Balaton akció egyik tanácsadója kiemelte, hogy az adventi időszakot összefogással a balatoni települések programgazdái jobban is ki tudnák használni. Ehhez az kellene szerinte, hogy a finn utazási szakemberek példáját kövessék a régió településeinek vezetői, turisztikai- és marketingszakemberei. Ugyanis
az 1980-as években a finn hatóságok új turisztikai stratégiát dolgoztak ki Lappföld tartományban, ennek központi eleme a Mikulásfalu volt Rovaniemi városában.
A sikeres kampány miatt a lapföldi Mikulás lakhelyét évente több mint félmillió utazó keresi fel, akiknek mintegy 60 százaléka külföldi, a többi pedig belföldi látogató. A Mikulás alig hatvanezer fős városának környékén a turisták 2,9 millió éjszakát töltenek el.
A finn modellhez hasonlóan megtervezett és jól kivitelezett Mikulás-projekt olyan téli turisztikai szezont teremthetne a balatoni régióban, amely nem csak magyar, de a környező országok családjait is utazásra késztetné. Egy jól átgondolt terv alapján működő úti célon a vendégek az átlagnál többet is költenének még akkor is, ha a decemberi időszak nem a főszezon ebben a régióban – tette hozzá a szakember.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok