A keddtől hatályos rendeletmódosítás hátterét a pénzügyminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban világította meg.
A babakötvény kiemelkedően magas hozama a visszaélők figyelmét is felkeltette az elmúlt időszakban, akik rövid idő alatt kiugróan nagy összegeket fektettek babakötvénybe
Kapcsolódó
– írta bejegyezésében.
A kormány álláspontja világos: a babakötvény magas hozamával és a hozzá járó állami támogatással a gyermekeiknek takarékoskodó családokat kell támogatni, nem pedig a szabályokkal visszaélőket.
A kormány bezárja a kiskaput, és 1,2 millió forintban maximalizálja a Start-számlákra évente befizethető összeget, a változás a számlatulajdonosok 1 százalékát érinti
– emelte ki Varga Mihály.
Emlékeztetett, hogy februártól rekordmagasra, 20,6 százalékra emelte a kormány a babakötvény éves kamatát.
Közölte: a családok már 350 ezer gyermeknek gyűjtenek megtakarítást babakötvényben, ezek összege eléri a 310 milliárd forintot.
A miniszter szerint a babakötvény azért előnyös, mert
- magas hozamot kínál,
- kamata az előző évi infláció plusz 3 százalék,
- az állam ehhez nyújt még tovább 10 százalék, maximum 12 ezer forint külön támogatást is minden évben,
- nincs számlavezetési díj,
- adó-, járulék- és illetékmentes,
- egyszerűen, néhány kattintással online is nyitható,
- 42.500 forint összegű életkezdési támogatás is jár.
A pénzügyminiszter úgy vélekedett: a magyar állampapírok ma már az élet minden szakaszára kínálnak megtakarítási lehetőséget, a babakötvénytől kezdve a lakossági állampapírokon át a nyugdíj-előtakarékossági célig biztonságos és magas hozamú befektetést nyújtanak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val