Fürjes Balázs szerint eredetileg sokkal nagyobb pénzzel számoltak.
"Mi egy nagyon konzervatív becslést készítettünk, ez azt hozta ki, hogy a legeslegrosszabb esetben három év költségvetése, 2015, 2016 és 2017, a legeslegrosszabb esetben sem lesz évente a magyar költségvetésének fél százaléka, 0,5 százaléka, tehát ezt tudjuk vállalni egy folyamatos gazdasági növekedés mellett. Sehonnan nem kellett elvonni egyetlen fillért sem, a magyar gazdaság éves növekedése, az évente megtermelt többlet fedezetet nyújtott erre" - mondta a kormánybiztos.,
Kapcsolódó
A portál utánaszámolt és a három év költségvetési kiadási oldala alapján az jött ki, hogy a vizes vb költségvetése elérhette volna a 263,6 milliárd forintot. Ehhez képest egyelőre valahol 170 milliárdnál járnak az eddig publikált költések.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá