Bővül a Debreceni Egyetem science parkja, a járműlabor a tervek szerint 2024-re épül fel.
Az intézmény műszaki kari épületeinek felújítása és bővítése után újabb meghatározó, a műszaki oktatást és kutatás-fejlesztést elősegítő beruházás indul az intézményben. A debreceni autóipari központ oktatási és innovációs fejlesztéseihez kapcsolódva járműlabort és mini tesztpályát építenek az egyetem 74 hektáros tudományos, technológiai és innovációs parkjában.
A Vezér úti ipari parkban megvalósuló beruházás 4,41 milliárd forint kormányzati támogatásból valósul meg. A kivitelezési közbeszerzést a HUNÉP Zrt. nyerte el.
Gyakorlattal adnak értelmet az elméleti alapoknak
A modern, jól felszerelt mintegy 2700 négyzetméternyi alapterületen képes kiszolgálni mind az elméleti képzést, mind az egyes műszaki mérnöki képzések gyakorlati oktatásainak eltérő jellegű igényeit.
Az épületben járműlaborok, mechatronika- és robotikaképzésre hivatott labortermek, gépjármű szerelőműhelyek, illetve kisebb létszámú kurzusok megtartására alkalmas tantermek kapnak helyet. A kijelölt területen tesztpályát is kialakítanak, valamint üzemanyag tárolására alkalmas tartályokat is elhelyeznek.
A több funkciós új oktató, kutató és fejlesztő laboratórium központi szerepet tölt majd be a térség járműipari beruházásaihoz (BMW, Vitesco, Schaeffler, CATL, Semcorp, Eve Power, EcoPro) kapcsolódó képzésfejlesztésben.
Az MTI szerint a beruházás szorosan illeszkedik az intézmény évek óta tartó, a műszaki- illetve természettudományi, valamint technológiai területet célzó stratégiai fejlesztési programjába.
A Debreceni Egyetemi Ipari Park jelenleg az ország egyetlen egyetemi ipari parkja, ahol a kutató fejlesztő, szaktanácsadási, illetve szolgáltató tevékenység mellett itt az oktatás gyakorlati oldala is bemutatható, továbbá nemzetközi szinten is jelentős innovációs technológiai platform kialakítására ad lehetőséget.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban