Szijjártó Péter a Flex újabb beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának számító amerikai vállalat új gyárat épít és komoly technológiai fejlesztéseket hajt végre Zalaegerszegen. Tájékoztatása szerint a beruházás értéke körülbelül 36 milliárd forint, amelyhez a kormány 7,8 milliárd forintnyi támogatást biztosít, így segítve 210 új, jelentős részben magas hozzáadott értékű munkahely létrehozását. Ezek közül húsz kifejezetten kutatással és fejlesztéssel foglalkozik.
A világ több mint harminc államában jelen lévő cég csúcstechnológiás alkatrészeket fog gyártani a legnagyobb autómárkák számára, olyanok számára is, amelyek itt gyárral rendelkeznek – idézi a minisztert az MTI.
Beszédében a magyar autóipar teljesítményét méltatta, tudatva, hogy tavaly több mint félmillió jármű gurult le a hazai gyártósorokról.
Kitért arra is, hogy miután mind a három nagy német autógyártó letelepedett Magyarországon, a kínai óriás, a BYD is érkezik, ezzel hazánk továbbra is az elektromos autóipari átállás egyik európai fellegvára lesz. „És ha megnézzük azokat a fejlesztéseket és kapacitásbővítéseket, amelyek jelenleg zajlanak a magyar autóiparban, akkor azt látjuk, hogy néhány éven belül ezt az évi félmillió darabos termelést meg fogjuk tudni duplázni” – jelentette ki.
„Néhány éven belül Magyarország azon öt ország közé fog tartozni a világon, ahol évente több mint egymillió autót fognak tudni legyártani”
– fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy ez egyrészt dicséri a magyar emberek munkáját, ugyanakkor az is világos, hogy a további növekedés alapvető feltétele, hogy a beszállítóipar is tartani tudja ezzel a lépést, és ebből a szempontból nagy előrelépés a most bejelentett beruházás.
Macronomx Meetup – Növekedés és Egyensúly
2024. május 30-án rendezi meg az IndaMedia és az Economx a MÜPA-ban a Macronomx Meetup – Növekedés és Egyensúly című szakmai konferenciát. Az eseményt Nagy Márton miniszter, a magyar gazdaság karmestere nyitja meg. A meetup fókuszában: vajon sikerül-e Magyarországnak kinőnie az egymást érő sorozatos válságokból úgy, hogy közben a költségvetési kiadásokat is féken tartsa? Miközben egyre gyakrabban a „polikrízis kora" szókapcsolattal illetik a 2020-as éveket, és Nyugat-Európa egyre több vezetője mond nemet a növekedésre, Magyarország nem tehet mást, mint előre menekül. A részletes programot és az előadóinkat itt találja, az eseményekre jegyeket itt tud vásárolni.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet