A múlt hónapban 8524 új autóra került rendszám Magyarországon, 182-el (2,2 százalékkal) többre, mint tavaly júliusban. Idén júniusban még 24 százalékos volt az éves bővülés (11 724 üzembe állított járművel), az év első hét hónapjában pedig majdnem 11 százalékkal hízott az autópiac, összesen 63 331 új kocsira tettek rendszámot.
A magánszektor megtorpant
Elsősorban azzal magyarázható növekedési tempó lassulása, hogy a magánszemélyek visszafogták személygépkocsi vásárlásaikat.
Júliusban mindössze 2274 új autót vásároltak, ami több mint 25 százalékos éves csökkenést jelent.
A havi adatokból jól látszik, hogy egyre kisebb a lakossági vásárlások súlya a piacon, januárban és februárban az új autóvásárlások 35 és 36 százaléka kötődött a magánszektorhoz, míg júliusban már csak 27 százaléka.
Szakértők az újautó-infláció gyorsulásával magyarázzák a magánszektor költéseinek apadását, júliusban átlagosan 6,3 százalékkal került többe egy új személygépkocsi, mint egy évvel korábban – írja a Totalcar.
A kamatok és a makrokörnyezet
A lakosság vásárlások visszaesésében komoly szerepe van a magas kamatoknak, júniusban továbbra is 17 százalék feletti volt a személyi kölcsönök átlagkamata, a gépjármű-vásárlási hiteleké pedig meghaladta a 11 százalékot.
A makrogazdasági környezet sem feltétlenül kedvez a lakossági autóvásárlások felfutásának. A KSH adatai szerint a hazai kiskereskedelmi forgalom havi alapon júniusban 0,1 százalékkal esett vissza és még mindig csaknem egy százalékkal a 2021-es szint alatt van.
A tavalyi kiugró infláció miatt a lakosság nagy része kiköltekezett és elhalasztotta a komolyabb költségekkel járó beszerzéseit, így a gépjármű vásárlásokat. Az idei évben a háztartások egy része pótolta az akkor elhalasztott kiadásaikat, de ebből nem lett tartós trend.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok