Újabb fontos szakmai szintre lépett az Energia21 Kezdeményezés (E21). Az Energiatárolásról nyitottan és nyíltan címmel tartott napirend előtti, vitaindító előadást a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztályának ülésén Palkovics László és Bokor József, az MTA rendes tagjai, az Energia21 Kezdeményezés alapítói, valamint Kun Róbert, a Magyar Akkumulátor Szövetség tudományos munkatársa.
Palkovics László bevezető előadásában átfogó képet adott a magyar akkumulátoriparról és a kapcsolódó hazai és uniós fejlesztési törekvésekről. Hangsúlyozta, a zöldenergia a magyar gazdaság jövője, ezért gondoskodni kell annak tárolásához kapcsolódó tevékenységek folyamatos és rendszerszintű monitorozásáról, környezeti hatásainak méréséről.
„Mindezt úgy kell megtennünk, hogy csökkentjük a földgáz arányát az energiamixben, és növeljük az alternatív energiaforrások felhasználását. Éppen ezért a tárolókapacitások fejlesztése komoly feladatunk. Minden új lehetőséget keresnünk kell folyamatosan ezen a területen, ugyanakkor, jelenleg, az akkumulátor az egyik legoptimálisabb megoldás” – emelte ki a Széchenyi István Egyetem professzora.
Atomenergia, mint zöldenergia
Kun Róbert az akkumulátorok működésének és a jelenlegi akkumulátorpiac fejlettségének tudományos hátterét mutatta be. Bokor József az atomenergiát, mint zöldenergiát emelte ki beszédében, és az ülés végén válaszolt a felmerülő kérdésekre.
„A zöldenergiatárolás kérdésének vannak politikai, társadalmi és tudományos vetületei. Véleményem szerint a Műszaki Tudományok Osztálya a legavatottabb az Akadémián a kérdésben, így az erről folyó tudományos párbeszéd itt van a legjobb helyen, melyhez az Energia21 kezdeményezés minden támogatást, amit csak tud, megad” – foglalta össze zárógondolatait, és tette meg felajánlását Palkovics László.
Az Energia21 Kezdeményezés a közelmúltban indult el közéleti, tudományos és gazdasági szakemberek részvételével, azzal a céllal, hogy Magyarország zöldátállását segítse. Az E21 tudományos, szakmai és civil rendezvényeket, többek között országos zöldenergia-roadshow-t is indított, hogy tudatosítsa, népszerűsítse és előmozdítsa a zöldátállást.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!