Az Appeninn-csoport 2023-ban 142 százalékkal, 19,49 millió euróra növelte ingatlan-bérbeadási bevételeit, adózott eredménye 22,76 millió euróra emelkedett – közölte az MTI-vel a cég pénteken. A 63 százalékkal emelkedő adózott eredményben az ingatlanátértékelések hatása mellett halasztott adófizetési kötelezettségek összege is megjelent.
A közlemény felidézi, hogy az Appeninn-csoport 2023 elején eladta az utolsó turisztikai érdekeltségét, februárban pedig megszerezte a székesfehérvári, illetve a zalaegerszegi Zone bevásárlóparkot, valamint a nagykanizsai Kanizsa Centrum bevásárlóközpontot.
A kereskedelmiingatlan-portfólió fejlesztésének következő markáns lépéseként – és egyben első külföldi tranzakciójaként – 2023 márciusában megvásárolta a varsói Wisniowy Business Park C, D, E és F irodaépületeit tulajdonló Dounby Sp. z.o.o. részvényeit.
A Scope Ratings 2023. április 5-én – elsősorban a konzervatív finanszírozási struktúra mellett megvalósított tranzakciókat értékelve – az Appeninn hitelminősítését „B”-ről „B+”-ra, míg kötvényeit „B-”-ról „B+”-ra javította – emelte ki az összefoglaló.
Szűcs Györgyi, az Appeninn Nyrt. vezérigazgatója a közleményben ismertette, hogy Magyarországon és Közép-Európában keresnek további kereskedelmi ingatlanokat, és folytatják a meglévő vagyonelemek átvilágítását és értékelését. „Ez alapján fogunk dönteni arról, hogy mely ingatlanok kerülhetnek eladósorba, illetve melyeket tervezzük hosszabb távon megtartani” – mondta a vezérigazgató.
A társaság részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtökön 606 forinton zárt, az elmúlt egy évben 133,50 forint minimumot, és 612 forint maximumot ért el az árfolyama.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson