Orbán Viktor miniszterelnök a 2025-ös esztendőt az áttörés évének nevezte, így életbevágó szempont, hogy mennyire tudja a kormányzati terveket megalapozni az államháztartás.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nyilvánosságra hozta a január végi adatokat, amiből többek között kiderül,
kisebb lett az idén januári bevétel, a tavalyinál ebből a szempontból tehát elmaradt a repülőrajt.
Egyébként nemcsak nominálisan lett kevesebb a januári bevétel (41,469 milliárd forinttal gyengébb lett az idei rajt), de az éves előirányzathoz képest is tapasztalhatunk elmaradást. Idén az éves bevétel 8,5, tavaly pedig a 8,7 százaléka teljesült az első hónapban.

A kiadások esetében viszont jobban teljesítettünk. Több mint 80,8 milliárd forinttal magasabb lett az idén januári kiadás (7,8 százalék), mint a tavalyi (8 százalék).

A kiadások kapcsán még néhány érdekességet mindenképpen kiemelnénk.
- A kamatkiadásokra idén nagyobb összeget (3836,05 milliárd forint) irányzott elő a kormányzat, amint amennyit tavaly egész évben kifizetett (3613,05 milliárd forint) ezen a címen. Januárban 385,6 milliárd forint ment adósságszolgálatra, közel 90 milliárd forinttal több, mint egy évvel ezelőtt.
- A közszolgálati média támogatása is jelentősen növekszik, a 2024-es 127,5 milliárd forintról 141,2 milliárd forintra emelkedik, amiből 11,7 milliárd forintot már ki is fizettek a szolgáltatás finanszírozására.
- Jól mutatja az építőipar nehéz helyzetét, hogy miközben idén a kormányzat a tavalyinál csaknem százmilliárd forinttal többet fizetne lakástámogatásra (257,3 milliárd forint), januárban kisebb összeget fizettek ki, mint egy évvel azelőtt.
Végül nézzük meg az áfabevételeket.
A teljes államháztartási bevétel 21,3 százalékát áfából fedezné idén (is) a kormányzat,
nem is kerülte el Orbán Viktor az ezermilliárdos veszedelmet tavaly.
Ez azt is jelenti, hogy idén 8277,2 milliárd forintnyi áfát kell befizetnünk a vásárlásaink után a központi költségvetésbe. Viszont ebből 929,2 milliárd forint sikerült is (az előirányzat 11,2 százaléka), ami rekordot jelent, és nemcsak a januárokat tekintve. Tavaly 825,5 milliárd forint volt a csúcs, 2023-ban pedig 866,1 milliárd,
tehát még soha nem lépte át az áfabevétel a 900 milliárdos lélektani határt.

Egyben ez azt is feltételezi, hogy beindult (végre) a lakossági fogyasztás, amire már régóta vár a kiskereskedelem és a gazdaságpolitika.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Új nevet kaphat az iPhone? Váratlan fordulat történt

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Elmarad a tavasz, senki se tudja, hova tűnt
