A költségvetési intézmények lejárt adóssága július végén 47,2 milliárd forint volt a Magyar Államkincstár (MÁK) adati szerint. Ez történelmi összehasonlításban ugyan nem kiemelkedő, ám egyéves csúcsnak számít. További figyelmeztető jel, hogy a tartozás egyetlen hónap alatt 8,2 milliárd forinttal emelkedett, ami egyértelmű jelzés arról, hogy a költségvetési intézmények elkezdtek nem fizetni a piaci beszállítóiknak - írta a napilap.
A MÁK adatai szerint az adósság tetemes részét 29,2 milliárd forintot – szokás szerint – az egészségügyi intézmények halmozták fel.
Ám az 581 közintézményből 290 jelentett kisebb-nagyobb lejárt tartozást, vagyis immár minden második intézménynél küzdenek lejárt adóssággal, amely szélesebb körű finanszírozási problémákra utal.
A MÁK arról nem közöl adatokat, hogy mely beszállítóknak tartoznak a közintézmények, ám minden valószínűség szerint az energiaszámlák egyre fontosabb szerepet játszanak. A költségvetési intézményeket már korábban sem védte a hatósági rezsiár, és ahogy futnak ki a korábbi energiavásárlási szerződések, úgy emelik áraikat a szolgáltatók.
A jelentés szerint a közintézményi tartozások nagyobb részét felhalmozó egészségügyi intézmények mellett szép számmal akadnak oktatási és rendőrségi szervek is, amelyek nem tudnak fizetni beszállítóiknak. A bő 47 milliárdos lejárt adósságból 42,3 milliárdot a Pintér Sándor vezette belügyi tárcánál tartották nyilván, hiszen ma már odatartozik a három leginkább alulfinanszírozott terület: az egészségügy, az oktatás és a rendvédelem - olvasható a Népszava írásában.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok